Tartalom szerint lehet majd keresni a szövegben, bármilyen nyelven

Egyedi megoldás a magyar nyelvtechnológusok által alkotott számítógépes szövegelemző rendszer, amely a lehető legjobban igyekszik követni az emberi szövegértést.
A rengeteg információból szóbokrok készülnek, melyekben egymás mellé kerül minden olyan szó, ami például a bankokkal vagy mondjuk az egyetemekkel kapcsolatban szokott előfordulni. Bekerülnek a ritkán, de olyankor szintén mindig egymáshoz tapadó szavak is. Így azt is nyilvántartja a gép, hogy a Porva-Csesznek névnél nem kell az idejét pazarolnia az összetett szó második felének értelmezésére. Emberi munkával a szóbokrok tömegének létrehozása több száz évig tartana. “Azt reméljük, hogy a nem túl távoli jövőben már tartalom szerint lehet keresni a szövegben, méghozzá bármilyen nyelven” – vázolja a terveket Prószéky Gábor. A nyelvi egységek még magyarul vannak, de a köztük lévő relációk már a nemzetközi szabványok szerint valók, és mivel maguk a szavak, szókapcsolatok is fordíthatók, többnyelvű lekérdezéshez is rendelkezésre áll majd a rendszer.