Fél éve dolgozom a Halisban. Korábban jóval kisebb könyvtárakban voltam tájékoztató. Ezért első kedvező benyomásaim közül — 16 év tapasztalatával a hátam mögött — a legmeghökkentőbb és egyben legörvendetesebb az volt, mikor szembesültem a segédkönyvtár és a kölcsönözhető állományrész “összevont” állapotával.
Azonnal felrémlettek bennem a korábbi állomáshelyeimen nemegyszer tapasztalt emlékek, melyek a tájékoztató munka sikerességét ásták alá: rendelkeztem egy állományrésszel, mely egy külön kis szigetet képezett az épületben, mégpedig lakatlannak tűnő szigetet, melyet kevesen látogatnak. Ennek oka pedig a megközelíthetetlenség: abban a pillanatban, mikor az olvasó kézbe vehette a kért könyvet, azonnal lehervadt a mosoly az arcáról, mikor megtudta: nem viheti magával. Ilyenkor két forgatókönyv létezett: vagy visszaadta (‘így sajnos nem tudom használni’), vagy alkuba bocsátkozott a könyvtárossal, hogy a szabályok megkerülésével miként vehetné birtokba mégis pár napra a kívánt dokumentumot.
A segédkönyvtári állomány elkülönítése, elszigetelése jelentősen csökkenti használatát; magam is többször megkérdőjeleztem ennek létjogosultságát. Az összesorolással jelentősen könnyebb a könyvtárhasználat és — számomra, újonnan érkezőnek — a tájékoztató munka is. (Nagy András)
Nagy András