Rigyáci könyvtár: 17 négyzetméterről 38-ra nőtt

Új helyre költözött a rigyáci könyvtár. A pályázati és saját forrásból felújított épületben programokat is kínálnak a gyerekeknek és a fiataloknak.
Tartalmasan tölthetik el szabadidejüket a zalai település megújult könyvtárában. Új bútorokat, szőnyegeket, babzsák foteleket, függönyöket, világítástechnikai eszközöket és egy asztali számítógépet is vásárolt az önkormányzat a megnyert összegből. A teljesen felújított intézményben elsősorban a gyerekeknek és a fiataloknak kínálnak programlehetőségeket. Majzik Anett könyvtáros azt mondta: “Sokkal szebb környezetben olvashatnak a gyerekek. Internetezhetnek, kézműveskedhetnek. Ez a hely így egy kulturális központ lett a faluban.”
A falu polgármestere szerint a felújításra azért volt szükség, hogy a fiatalok kulturált környezetben tölthessék együtt szabadidejüket. A költözéssel az eddigi 17 négyzetméter helyett 38 négyzetméterre nőtt az intézmény alapterülete.

Hírforrás:
Kanizsaújság