Vasárnap reggel hétkor megkezdi adását a közmédia új televíziós csatornája, az M5 – közölte Dér Ágnes, a oktatási és kulturális témákkal foglalkozó adó csatornaigazgatója.
A közszolgálati televíziók sorából régóta hiányzott egy, a magyar, illetve az európai kultúrát zászlajára tűző, egyben ismeretterjesztéssel és oktatással foglalkozó televíziós csatorna, amely a világra nyitott nézőket célozza meg, és mindenkinek hozzáférést biztosít a magyar és európai kulturális közkincshez. Az első nap a bemutatkozásé lesz, arra törekszenek, hogy éjfélig minden műsorból, minden témából adjanak ízelítőt.
A 24 órában műsort kínáló, harmincnál is több új műsorral induló – néhányat a közmédia más adóiról átvevő – M5 struktúrája három lábon áll. Kora délutántól természet- és dokumentumfilmeket, a nemzetközi kitekintés mellett elsősorban magyar munkákat kínálnak; így David Attenborough munkái éppúgy megtekinthetőek itt, mint A vad Kunsággal fesztiválsikerek sorát arató Mosonyi Szabolcs munkái – mondta Dér.
Napi