A közművelődési és közgyűjteményi dolgozók bére lassan tíz éve változatlan, jelentős a szakemberhiány – részben az alacsony bérek miatt -, akiket közmunkásokkal helyettesített az állam, viszont türelmük végére értek. Tiltakoznak a Nemzeti Galéria, az Országos Levéltár és más intézmények várból való kiköltöztetése ellen – ahova a kormány saját hivatalit költöztetné át.
A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének (KKDSZ) elnöksége elfogadhatatlannak tartja, ahogyan a kormány a közszféra problémáit kezeli – írják keddi közleményükben. Úgy vélik, hogy tarthatatlan az intézmények alulfinanszírozottsága. Eddig elsősorban informális tárgyalásokra került sor, azonban ezek nem hoztak előrelépést a múzeumi, könyvtári, valamint a galériák és kiállítóterek alkalmazottai számára, ezért érdemi tárgyalásokat követelnek.
A cél érdekében április 4-én megalapították sztrájkbizottságukat. A KKDSZ korábban támogatólag lépett fel a pedagógusok és a közoktatás helyzetének javítása mellett, együtt vonult a tiltakozókkal a március 15-i demonstráción is.
Eduline