Bár számítógép- és internethasználatban nem sokkal marad le az uniós átlagtól a magyar lakosság, a digitális írástudás területén már jóval kedvezőtlenebb a helyzet – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal jelentéséből. A vállalkozások körében pedig egészen megdöbbentő adatokat mértek a múlt évre vonatkozóan, a hazai cégek 91 százaléka használt számítógépet és 88 százaléka internetet, míg az Európai Unió átlaga mindkét mutatóban 97 százalék volt.
A legnagyobb lemaradásunk a szoftverek konfigurálásában és a prezentációk készítésében van – állapítja meg a tanulmány. Nemcsak a lakosság, de a hazai vállalati szektor sem teljesít jól. Nemzetközi összehasonlításban a vállalati erőforrás-tervező rendszerek Magyarországon még kevésbé számítanak elterjedtnek: az ilyen rendszerrel rendelkező hazai vállalkozások aránya 2014-ben 17 százalék volt, mintegy fele az EU átlagának.
MMOnline