Nem túl friss anyag, de ritka megközelítés… (Családháló)
Az, ha valaki nem szeret olvasni mást is rejthet a háttérben. Kérdezzük meg a gyermekünket, érte-e mindent a szövegben. Lehet az a baj, hogy vannak szavak, amiknek a jelentésével nincs tisztában, és emiatt a kudarc miatt nem szeret olvasni – ilyenkor üljünk le vele és magyarázzuk el pontosan, hogy mit jelent az a szó vagy kifejezés, amit nem ért.
Sok fiatal az iskolába kerülés után kezdi elhagyni a könyveket. Ilyenkor a legtöbb gyermek a kötelezők miatt hagyja abba az olvasást, mert azok annyira nem tetszenek nekik, hogy inkább nem is akarnak olvasni. Jó megoldás lehet, ha a kötelezők mellé, otthonra csak az ő érdeklődésének megfelelő könyveket választjuk, azokat, amik rövidek és megfelelnek a korának.
Az olvasás kerülésének hátterében állhat továbbá, ha a gyereknek olvasási nehézsége van. Érdemes logopédushoz fordulni, hogy kiderüljön, nem áll-e fenn diszlexia.
Szülőként nem tehetünk mást, mint hagyjuk, hogy gyermekünk megtalálja a saját útját. Ha sok mesét olvasunk neki gyerekként, ha otthon könyvek veszik körül, ha mi maguk is olvasunk – az nem szép dolog, hogy prédikálunk, de mi évek óta nem olvastunk -, bőven elég ahhoz, hogy idővel, ő is olvasóvá váljon. Nem szabad erőltetni, és a gyerek előbb-utóbb olvasni fog. Vagy nem. De nem baj, sokan sokfélék vagyunk…
Családháló