Újabb 1,9 millió oldalt digitalizáltak az Országgyűlési Könyvtárban

Szeptember végéig fejeződik be az Országgyűlési Könyvtár legújabb digitalizálási projektje, amelynek keretében mintegy 1,9 millió oldalnyi törvényhozási dokumentum vált elektronikusan elérhetővé – mondta el Markója Szilárd, a könyvtár igazgatója csütörtökön Budapesten.
A digitalizált dokumentumok között mintegy 1,5 millió oldal 1990 után született országgyűlési iromány és bizottsági jegyzőkönyv található. Elérhetővé vált továbbá számos muzeális értékű, törvényalkotással kapcsolatos dokumentum a 18-19. századból, valamint az Országház tervezésére vonatkozó úgynevezett Steindl-féle tervtár 250 ezer oldalnyi irattal és több mint 800 tervrajzzal.
Markója Szilárd az Országház Eszterházy János-termében tartott sajtótájékoztatón felidézte, hogy a ténylegesen 2014-ben elindult projekt előtt az Országgyűlési Könyvtár mintegy 1 millió dokumentumra és 10 ezer muzeális kötetre tehető állományának alig 1 százalékát digitalizálták, az informatikai eszközpark átlagéletkora pedig 8-10 éves volt.
A 450 millió forintból megvalósuló Digitalizált Törvényhozási Tudástár 2. projekt részeként ezért 83 millió forint értékben vettek új informatikai eszközöket, valamint egy bemutatóterem mellett kialakítottak egy digitalizáló műhelyet is A1-es méretű színes könyvolvasókkal és könyvszkennerekkel.

Hírforrás:
Museum