Elindult Habony Árpád hírportálja

Elindult a Habony Árpád nevével fémjelzett új hírportál, a 888.hu. Az oldalnak G. Fodor Gábor a főszerkesztője.
Megkezdte működését a 888.hu névre keresztelt hírportál. Az oldalt a Habony Árpád és Győri Tibor tulajdonában álló Modern Media Group Zrt. működteti, melynek vezérigazgatója Keresztesi Péter, aki 2011-ig vezette a Helyi Témát, később pedig a mára szintén kormányközelivé vált Napi Gazdaságot is igazgatta. Keresztesi nyilatkozott is az MTI-nek.
“A már létező portáloktól lényegében mindenben különbözni kíván az új honlap” – mondta el, majd hozzátette: “Már az oldal külső megjelenését tekintve is szembetűnő a frissessége, nemigen találni párhuzamosságokat más hazai portálokkal. A hangneme pedig sok esetben inkább áll közel egyfajta frivol, underground-vonulathoz, mint a Magyarországon megszokott hírportálok stílusához”. Keresztesi kiemelte még, hogy a rovatok szerkezete, szerkesztési elve és tartalma is jelentősen eltér a Magyarországon megszokottól. Példaként említette a 8)8)8) című rovatot, amelyben nyolc pontban, nyolc különböző aspektusból olvashatnak elemzést egy-egy érdekes hírről az érdeklődők.

Hírforrás:
Kreatív