Lassan reagál az állami oktatás — a számítástechnikai tudás, mint írás-olvasás

Az általános és középiskolai oktatás nem ad megfelelő tudást: a mai programozási nyelveket ismerő, jó oktatókat azonnal levadássza a piac, és elhagyják a pedagógiai pályát. Ma az oktatásban aktívan tevékenykedő oktatók többsége nem rendelkezik versenyképes piaci tudással, így azt átadni sem képes.
Szigeti Ádám, az EMMI Felsőoktatásért Felelős Államtitkárságának politikai főtanácsadója szerint az állami oktatás célja is hasonló, ezért is hozták létre a duális képzéseket, de hozzátette, hogy a piac ritmusához képest ők lassan képesek reagálni. Így mire egy probléma megoldódik, két másik vetődik fel.
Vállalkozói körökben szerencsére sokkal rugalmasabban tudnak lépéseket tenni, de az állami oktatás megreformálása nélkül nem lesznek képesek betölteni a hiányt. A Skool társalapítója, Major Zsófi rámutatott a lényegre, amikor azt mondta, hogy ma már a számítástechnikai alaptudás pont olyan szükségszerű, mint megtanulni írni és olvasni. Az oktatásnak pedig ebbe az irányba kell mozdulnia, fel kell ismerni, hogy az írás és olvasás oktatása mellett a technológiai tudás elsajátítása is az alaptanterv része kell, hogy legyen.

Hírforrás:
Prím
Régebbi hírforrás(ok): Hogyan támogathatná az iskolai könyvtár a tényleges informatika-oktatást? link