Azolo — Lendván is

A nagykanizsai Halis-könyvtár által elindított Azolo (Az Olvasás Órája) link olvasásösztönző projekt határon túl is terjeszkedik: a szlovéniai Lendván találtak partnerre. (Az Azolo foglalkozásban részt vevő diákok lazító könyvtárismertető bemelegítés után elolvasnak egy szöveget, mely alapján szövegértési és dokumentumhasználati szintjüket megmutató játékos online tesztet költenek ki. Ezután a diákok oldottságát fokozó gólyalábazás következik.) Az I. sz. Lendvai Kétnyelvű Általános Iskola diákjai meglepően együttműködőnek bizonyultak. A pedagógus ahelyett, hogy a nagykanizsai könyvtáros-előadókra bízta volna a diákokat, azt kereste, hogy miképpen lehetne beilleszteni az Azolot a mindennapos munkájába. Hasonlóan állt a szolgáltatáshoz az iskola könyvtárosa is. Mint Czupi Gyula projektvezető kifejtette: a magyarországi előadóknak meglepő volt látni a diákoknál:
– a segédeszköz-használat fejlett kultúráját: a feladatmegoldásban rutinosan használták a forrásszöveget a fejből nem tudott információ megkeresésére
– a gyakorlott számítógép-használatot: a regisztráció a magyarországi diákokhoz képest kevesebb időt vett igénybe, illetve a digitális szakadék (törésvonal a számítógép-használati tudásban) sem volt felfedezhető.
(Az Azoloban link jelenleg ezernél is több gyerek- és ifjúsági könyvhöz találhatók kérdések.) (MG)

Hírforrás:
KIT Hírlevél ; RTV Slovenija