Az olvasás kevesek kiváltsága. — Tartozzon közéjük!

Karafiáth Orsolya: Megszokott látvány volt a buszon, villamoson, metrón könyvbe temetkező tömeg.
Ma pedig? Ha egy regényből (leszámítva a bestsellereket) elkel háromezer példány, az már komoly sikernek számít. És az olvasás lassan tényleg luxus lett, egy kifinomult réteg ínyencfalatja. Ebbe persze belejátszik az is, hogy a könyvárak felszaladtak, a fizetések pedig egyáltalán nem, de ez aligha magyarázza, hogy a könyvtárak vidékén is főnek a fejek az egyre szűkülő tábor miatt.
A szívem szorul össze, mikor pedagógusok, könyvtárosok fénymásolt lapokkal jönnek el egy-egy dedikálásra. Ők az a réteg, akik még vennének könyvet, csak éppen nincs rájuk pénze. Akiknek meg lenne, inkább mással ütik agyon az idejüket.
A kamaszokon látom, hogy a folyamat immár megállíthatatlan. Még az úgynevezett értelmiségi családok sarjai, akik a nagy könyvespolcok árnyékában nőttek fel, szintén nem az olvasást választják. A fiataloknak egyáltalán nem sikk olvasni. Egy régi, tinédzsereket megcélzó illemtankönyvben tárult elém a tanács, miszerint szívünk választottjával járjunk diszkó helyett olvasókörbe, és legyen beszédtémánk egy-egy jó regény, mert a nemes téma a kapcsolatunkat is más fénybe vonja. Ma, ha egy kamasz ezzel támad, maximum hülyének nézik, kicsit stikkesnek tartják, de leginkább lúzernek. Nem lehet nem észrevenni a szemléletváltást, azt, hogy bizony, az olvasás az osztrigával és az operával került egy polcra: nem a hétköznapok része. …
Sose lesz már a műfaj a széles tömegeké, de ne is ez legyen a cél. Új szlogennek javaslom például ezt: ‘Az olvasás kevesek kiváltsága. Tartozzon közéjük.’ És ki ne akarna kiváltságos lenni?!

Hírforrás:
Hír24