Súlyos intézkedéseket hozott az ELTE azért, hogy a jövőben ne fordulhasson elő a fonyódligeti gólyatáborban történtekhez hasonló eset, ahol egy diáklányt megerőszakoltak. A felvételizővel még az erkölcsi bizonyítványát is bemutattatnák, de szakértőnk szerint ez nem lenne törvényes. A szervezőket akár meneszthetik is.
Akár el is távolíthatják az egyetemről azokat a hallgatókat, akik részt vettek annak a gólyatábornak a szervezésében, ahol múlt pénteken megerőszakoltak egy elsőéves diáklányt — közölte csütörtökön, sajtótájékoztatón az ELTE rektora. Mezey Barna brutális és aljas bűncselekménynek minősítette az erőszakot, amit egy 38 éves, de még csak harmadéves informatikus-könyvtár szakos hallgató követett el. (Népszabadság)
— A KIT megkapta Kiszl Péter intézetigazgatótól közvetítésével a vonatkozó hivatalos egyetemi állásfoglalásokat: Állásfoglalás az ELTE TÓK gólyatáborában elkövetett bűncselekményről link