Az elsősök és a másodikosok ingyen kapják, míg a hetedikesek szülei akár 25 ezer forintot is fizethetnek a tankönyvcsomagért. Megnéztük, mekkora kiadással kell számolni.
A rászorulókon kívül szeptembertől már két évfolyam, az elsős és a másodikos általános iskolások is ingyen fogják kapni a tankönyveket. 2013-ban összesen 708 ezer diák jutott hozzá így a tankönyvekhez, amelyeket év végén vissza kellett adniuk az iskolának, ha pedig a tankönyv jelentősen megrongálódott, akkor a kárt ki kellett fizetni. Ez idén sem lesz ez másként. Az állam 12 ezer forintot szán a támogatott diákok tankönyvcsomagjaira.
A tankönyvcsomag ára iskolánként és évfolyamonként is változó. A harmadikosoknak 12-17 ezer forintba, a negyedikeseknek kicsit kevesebbe, 11-15 ezer forintba kerül a tankönyvcsomag. Az ötödikesektől 12-20 ezer forintot kérnek el, a hatodikosoknak valamivel olcsóbb, 10-16 ezer forint, hetedikben és nyolcadikban pedig 15, sőt akár 25 ezer forint is lehet a számla…
Eduline