Csak a lojális előadók szólhatnak

Mára kiderült, hogy a hazai politikai elit képtelen hatékonyan működtetni a piacgazdaságot és a demokráciát. A statisztikai adatok szerint a szocializmusban hatékonyabb volt a gazdaság, mint ahogy a rendszerváltás óta teljesít. A 168 Órának nyilatkozó Mellár Tamás, a KSH korábbi elnöke arról is beszél, hogy egykori beosztottja miért tiltotta le egyik tudományos előadását.
– Professzor úr, … Kapott magyarázatot arra, hogy miért kell befognia a száját?
– Vukovich Gabriella szerint túlságosan kritikus vagyok a hivatallal szemben, illetve azt is kifogásolta, hogy a Heti Válaszban szóvá tettem: Vízkelety Mariann, aki az első Orbán-kormány titkárságvezetője, a miniszterelnök személyes bizalmasa volt, úgy kapott kinevezést a KSH elnökhelyettesi posztjára, hogy nem volt szakirányú végzettsége.

Hírforrás:
168 Óra