‘Olvasás népszerűsítése’ elnevezésű programjukkal kapcsolatban tartott kerekasztal-beszélgetést május 27-én az OMV Hungária. Az eseményen Wilfried Gepp, az OMV Hungária ügyvezető igazgatója számolt be a program sikerességéről, Grecsó Krisztián, Kántor Nedda, Kovács Eszter és Sándor Fruzsina pedig az olvasás technikai hátteréről és nehézségeiről beszélt.
Az OMV Hungária számára fontos a társadalmi felelősségvállalás, ezért is támogatja azon régiók fejlődését, amelyekben jelen van. Wilfried Gepp elmondta: ‘azért a társadalomért és környezetért szeretnénk többet tenni, amelyben működik a cégünk, mindezt úgy, hogy közben formálhassuk is a jövőt. Természetesen profitorientált vállalat vagyunk, de nemcsak a profit érdekel minket, hanem szeretnénk a tevékenységeinkkel hozzátenni a körülöttünk lévő társadalomhoz’. Az OMV elsősorban az oktatás, az egészségügy és a környezetvédelem területén nyújt támogatást. Ezek közül is az oktatás vált számukra a legfontosabbá, és ennek keretében került sor az ‘Olvasás népszerűsítése’ program megszervezésére, amely 2011-ben indult útjára. A program célja, hogy az olvasást követendő és szórakoztató tevékenységként mutassa be. A vállalat úgy gondolja, hogy e tevékenység ‘megalapozhat egy jobb jövőt a fiatalok számára, és a szociális mobilitást is elősegítheti’.
Kultúra.hu