Minden harmadik magyar internetező (37%) van úgy vele, hogy nem tudja megmondani, mikor online éppen, hiszen folyamatosan kapcsolódik az internethez. Az internetpenetráció a maga 62%-os arányával Magyarországon a legmagasabb a vizsgált országok közül, ez egyébként közel kétszer annyi, mint Romániában, ahol az internetpenetráció mindössze 32%. Eközben az is igaz, hogy az okostelefonok a romániai internetezők körében a legnépszerűbbek (67%-uk használja mobilját, okostelefonját internetezésre szemben a magyar internetezők 63%-ával).
Az internetet szinte minden nap használók aránya Magyarországon a legmagasabb, 62%.
Magyarországon több fiatal használja az internetet rendszeresen, mint Csehországban, Szlovákiában, Romániában vagy Lengyelországban. Ez a 15-24 éves korosztály 27%-át jelenti. De nem csak a fiatalok, hanem az idősebb generáció is szívesen használja a technológiát Magyarországon: minden ötödik 50 év feletti rendszeres internethasználó (a 15 évnél idősebb internetezők 21%-a). Ez az arány a bronzéremre volt elegendő a vizsgált országok körében.
Magyarországon él a legtöbb ‘trendsetter’ a vizsgált országok közül — ők azok, akik elsőként kezdenek el használni egy új technológiát, ezzel együtt azonban azok aránya, akik tőlük példát vennének, és folytatnák az innovációk elterjesztését, Magyarországon a legalacsonyabb.
MMOnline