A felhasználóképzés — ahelyett, hogy etózni tanítanánk az olvasót — azt jelenti, hogy valaminek a felhasználóit vagy lehetséges felhasználóit (ez lehet technológia, termék, szolgáltatás stb.) felnőttképzési módszerekkel támogatják annak érdekében, hogy ‘személyi hatékonyságuk’ növekedjen. Mindenféle ismeret/tudás potenciálisan növeli a személyi hatékonyságot és -mobilitást és/vagy pszichikai/szellemi igényt elégít ki.
Régóta megkülönböztetünk ‘innovatív tudást’ és a ‘felhasználói tudást’. A felhasználók egyszerű, magától értetődő terméket / szolgáltatást akarnak, és ezekhez egyre több intelligenciát kell a termékbe / szolgáltatásba építeni (bővített újratermelés, mely ebbéli szerepünkben újfajta tudást igényel tőlünk).
A komplex termék / szolgáltatás maximális képességeit csak az arra felkészült felhasználók tudják maradéktalanul kihasználni (vö. okostelefon: a hülye számára egy drága játék, az értelmes számára pedig egy hatékonyságot jelentősen növelő eszköz). Ugyanakkor ez — a kiszolgáltság mellett — kiszolgáltatottságot is teremt. Ezért a címben feltett kérdésre ‘és’ a válasz.
A használóképzés szélsőséges iránya a ‘kis könyvtáros’, ‘kis orvos’ stb. nevelése, ami azért gond, mert ritkán fél bele életünkbe. mindent tudni ugyan jó lenne, de nem fér bele abba a rövidke életünkbe. A bolondbiztos rendszerek túlhajtása pedig kiiktatja az emberi elme és képességek élesítését, pangáshoz vezet. A kétféle megközelítés aktuális helyességét az adott helyzet dönti el. (Szabó G. Tibor)
Szabó G. Tibor