Vannak, akik nyomtatott formában szeretnek újságot olvasni, akiknek külön élvezet, hogy a kezükben tartják kedvenc lapjukat. Mások az interneten keresztül futják át a választott újság híreit, hiszen az internet révén most már szinte minden újság elérhető.
Van az újságolvasóknak egy harmadik csoportja, akik szívesen választanák az előbbi két újságolvasási lehetőség bármelyikét, de nem tehetik meg, mert látássérültségük miatt nem tudják olvasni a nyomtatásban megjelenő újságokat, folyóiratokat. A weben pedig sok napi-, heti- és havilap felülete nem olvasható a vak és gyengénlátó emberek által használt képernyőolvasó és nagyító szoftverekkel.
Amikor tehát sem a nyomtatott, sem az internetes újságlapozgatás nem működik, akkor segít a Lapról hangra portál ( link ).
A Lapról hangra egy olyan felolvasói és olvasói portál, ahol a vak és gyengénlátó emberek önkéntesek felolvasásában hallgathatnak meg és tölthetnek le újságcikkeket, amelyeket más módon nem lenne lehetőségük elolvasni.
Prím