A raktári folyamatok egyik legtöbb munkát követelő szakasza az úgynevezett kiszedés: ennek során készítik össze a kiszállítandó tételeket a megrendelések alapján. Lehet nyomtatott lista is az alapja, de újabban már szinte mindenütt kézi eszközöket, kijelzővel és vonalkódolvasóval ellátott pda-kat használnak. Ennek a módszernek is vannak azonban hátulütői, mondja Kanozsai Csaba, a Corwell logisztikai igazgatója. Egy kézi eszköz sokszor útban van, a dolgozónak nem szabad mind a két keze, ami megnehezíti az árucikkek levételét a polcról. Az is növeli a hibalehetőséget, hogy hol a kijelzőt, hol a polcokat kell nézni…
A Corwell ezért más megoldást keresett 2010-ben, amikor új alapokra akarta helyezni raktári működését.
A cég a Vocollect hang alapú raktári megoldását választotta, amelyet a BCS Hungary vezetett be. Egy ilyen rendszer használata során a kiszedendő tételeket nem papírról vagy pda-ról kell leolvasnia a dolgozónak, hanem szóban, a fején lévő fülhallgatóra — illetve az azzal vezeték nélküli összeköttetésben lévő, a derekán viselt eszközre — kapja meg az utasításokat. Ennek a megoldásnak nagy előnye az, hogy a dolgozónak mind a két keze szabad, és a szemét sem kell levennie a polcokról: így gyorsabban, hatékonyabban és nem utolsósorban biztonságosabban tudnak dolgozni…
IT Business