Áramlatélmény — tevékeny részesség mások segítésében

A művészek, a tanárok, a tudósok és az idegsebészek talán viszonylag nagyobb valószínűséggel élvezik a munkájukat, és hiszik el, hogy munkájukkal hozzájárulnak ahhoz, hogy jobb hely legyen a világ. Azonban a hivatás semmiképpen az imént felsorolt foglalkozások kiváltsága. Sőt, a kutatók azt találták, hogy az emberek figyelemre méltó ügyességet árulnak el abban, hogy az a lehető legnagyobb elkötelezettséget és értelmet jelentse számukra.
Interjúkat készítettek [Ami Wrzesniewski, Yale] például egy kórház huszonnyolc fős takarítószemélyzetével, és kiderült, hogy vannak közöttük olyanok, akik nem szeretnek takarítani — ők úgy érezték, hogy nem kellenek hozzá magas szintű készségek, és csak a lehető legkevesebbet dolgoztak –, ezzel szemben a többiek valami nagyobb szabású és jelentőségteljesebb dologgá alakították át munkájukat. A kórházi takarítómunkások e második csoportja úgy beszélt a munkájáról, hogy az megkönnyíti a betegek, a látogatók és a nővérek életét. Élénk társasági életet éltek (pl. útbaigazították a látogatókat, felvidítottak egy-egy beteget), azt mondták, hogy szeretnek takarítani, és szerintük komoly szakértelmet igényel a munkájuk. Nem is meglepő, hogy ők áramlatélményt éltek meg a végzése során. Mindig valami kihívást kerestek — például hogyan lehet leghatékonyabban elvégezni a munkájukat, vagy hogyan segíthetnek valakinek meggyógyulni azáltal, hogy a lehető legnagyobb kényelmet biztosítják számára. A hivatalos kötelességeik mellé újabb feladatokat vállaltak, például átrendezték a falakon lógó festményeket, vagy virágokat szedtek. Egy nagyobb, összefüggő egész részének tartották magukat, nemcsak a padlót suvickolták és a szemetest ürítették, hanem részei voltak egy olyan rendszernek, amely jobbá tette az emberek életét.
Más foglalkozások — fodrászok, informatikai mérnökök és konyhai munkások — esetében is megfigyelték már, hogy az a lehető legnagyobb áramlatélményt jelentsen és értelme legyen. Érdemes átgondolni, hogyan válhatna az Ön munkájának is javára egy szemléletváltás.

Hírforrás:
Hogyan legyünk boldogok? : életünk átalakításának útjai tudományos megközelítésben / Sonja Lyubomirsky, 2008