A kutya nem nyúl az iskolai könyvtárak állományának feléhez — mondta Balogh Mihály a vándorgyűlés iskolai könyvtári szekciójában, melyben egyebek mellett egy 2006-os iskolai könyvtárakról szóló használói felmérés eredményeit is bemutatta.
Az OPKM nyugalmazott igazgatója kérdésre válaszolva elmondta: ‘Az állományok korfájáról nincsenek összesítő adatok, viszont gyakorló szakfelügyelőként mindig meg szoktam kérdezni a könyvtárost, hogy szerinte (tapasztalatból, becsült adatként) mondjuk az utolsó egy évben az állomány hány százalékához nem ért hozzá használó, olvasó. Olyat is szoktam, hogy odasétálunk a szabadpolchoz, mondjuk az 510-590-es 4-5 sorhoz (ugyanannyi polcfolyóméter, 150-200 dokumentum), és konkrétan rákérdezek, hogy
– szerinte ezeknek hány százaléka került ide a kétezres évtizedben, hány a kilencvenes, hány a nyolcvanas és hány a hetvenes években
– illetve, hogy becslése szerint hány százalékot nem használtak belőle az utolsó teljes tanévben.
A válaszok természetesen változók (miként az állományok is), azonban két dolog rendre ki szokott derülni: az állományrész
– nagyobb százaléka tíz évnél régebbi
– 40-50%-ukat nem veszik le a tanulók a polcról. (‘Amin látszik, hogy régebbi kiadású, az nem érdekli őket’ — mondta nem egy kolléganő…)’
Balogh Mihály végigvette a vándorgyűlési szlogeneket is. Stabilitás? — Hol?! Csak kapkodjuk a fejünket a felette hozott (jog)szabályváltozások miatt. Innováció? — A szakmai fórumokon éppen a stabilitás hiányának témái irtották ki az innovációs diskurzusokat. És ugyanez a hatás a meglévő inspiráció ellenében is hat. Az iskolai könyvtárban például tankönyv-tárrá válnak.
— A vándorgyűlések címei mentén egy könyvtártörténész eljuthat a szakma hiánykatalógusához, vagy ha tetszik, vágyálmaihoz, melyeket megszólít nem létező elemekként, ugyanakkor jelenlévőként beszél róluk. Mindehhez jól illik az aktuális állami döntéshozók meginvitálása. Hogy e hagyománnyá vált — hogyan is mondjam… — ‘rituálé’ a szakma milyen mértékű felvirágzásához vagy kornyadásához volt elég a Bakos-éra előtt és alatt, azt ki-ki maga eldöntheti. Eszembe jut Fodor Ákos két soros verse: A túlélés titka: csinálj úgy, mintha. (MG)
Balogh Mihály