‘Feladatom az volt, hogy azt a minisztériumi döntést, miszerint a kultúra a többi területhez képest nagyobb elvonást is elbír, az elviselhetőség határain belül megvalósítsam’ — így magyarázta a Népszavának Szőcs Géza kulturális államtitkár a pozíciójából fakadó kötelességeit. S mi tagadás, ezt az elképzelést meg is valósította, legfeljebb annyi különbséggel, hogy a kultúra szereplői szerint az elvonások már jóval túlléptek az elviselhetőség határán. Bármennyire jó a személyes kapcsolata a kormányfővel, a kultúra területén semmi igazán fontosat nem tudott alkotni, csak az unortodox gazdaságpolitikának alárendelt végrehajtó szerep maradt rá. Nem sikerült a kulturális ágazat részévé tennie a médiapolitikát, elvették tőle a filmtámogatásokat, a kulturális intézetek feletti irányítást, az Operaház ügyeit. A megyerendszer szétverésével sanyarú helyzetbe került intézményeket — levéltár, könyvtár, múzeum — az államtitkárság gyakorlatilag a sorsukra hagyta, a nemzeti közgyűjteményeket kiéhezteti. Szőcsnek nem maradt más, mint víziói felrajzolása, például a nagyszabású múzeumi negyed tervének elővezetése.
HVG