Utánajártunk: kell-e szerzői jogdíjat fizetni a felolvasások után?

A könyvtárakban és könyvesboltokban nyilvánosan felolvasott mesék, illetve egyéb irodalmi művek után szerzői jogdíjat kell fizetni, ha az író halála óta még nem telt el hetven év. A szervezőt azonban csak abban az esetben terheli a fizetési kötelezettség, ha a részvételért belépődíjat szednek vagy külön fizetnek a felolvasónak.
A lenti városi könyvtárban napi rendszerességgel szerveznek foglalkozásokat, s ezek egy részében mesefelolvasás is zajlik. Német Józsefné igazgató úgy véli, ahogy eddig, úgy a jövőben sem kell szerzői jogdíjat fizetniük, mert a rendezvényeik nem belépődíj-kötelesek.
Kiss Gábor, a Deák Ferenc Megyei Könyvtár igazgatója szerint alapvető probléma, hogy a jogszabály nem fogalmaz egyértelműen. Ha valaki az utcán elfütyül egy dalt, az is nyilvános előadásnak számíthat. A szerzői jogdíj mértéke a különböző programoknál — így a könyvtári felolvasás esetén is — a résztvevők számától, a jegybevétel összegétől, valamint a mesélő vagy előadó fellépti díjának mértékétől is függ. Az induló összeg 2.700 forint.
Czupi Gyula, a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár igazgatója a szerzői jogdíjjal kapcsolatban az egyik könyvtári szaklapban akadt a következő mondatra: A dolog távolról nézvést úgy látszik, mintha az emberiség önmagát akadályozná abban, hogy saját közös kultúrája valóban közkinccsé váljon. Az igazgató szerint a sajnos nem egészen egyértelműen fogalmazó törvényi szabályozás miatt az intézmények vezetői, félve az esetlegesen felmerülő költségektől, inkább a könnyebb utat választják, s nem tartanak mesefelolvasást…

Hírforrás:
Zalai Hírlap