A könyvtárosokkal kapcsolatban számos sztereotípia él az emberek fejében: van, aki a régi kötetek porával belepett kékharisnyáknak hiszi őket, akiknek a legfőbb céljuk mindenáron megnehezíteni az Áhított Könyvhöz jutást; és van, akinek a Danielle Steelt istenítő vénkisasszonyok jutnak róluk eszébe, akik többet tudnak a Való Világ lakóiról, mint arról, hogy ki írta Az arany embert. A potenciális olvasók többsége velük is úgy van, mint a könyvtárakkal: félelmükben inkább feléjük sem néznek.
Hicsik Dóra, a szabadkai Városi Könyvtár fiatal munkatársa is pár év alatt fenekestül felforgatta a kölcsönzőosztály magyar részlegét: egy barátságos kuckót alakított ki az addig zsúfolt és sötét teremben. Az ETO-szabályzatot betartva átrendezte az állományt, így a helyiségből kikerült az a polc, amely nehezítette a járást, a meszelés után pedig fotelekkel és kávézóasztalkával rendezte be az ablak előtti teret, ahol most már akár újságot is lehet olvasni. Neki köszönhető, hogy a Városi Könyvtárnak saját adatlapja van a Facebookon — ahol egyébként egy olvasásszociológiai felméréshez szükséges kérdőívet is kitölthetünk –, sőt egyik kolléganőjével egy, a konyvtar-ami-korbevisz.blogspot.hu címen elérhető blogot is vezet. Azt mondja, az emberek szeretik, ha megszólítják őket, ha foglalkoznak velük, ő pedig erre épít.
Magyar Szó