Facebook — könyvtári tapasztalatok 4. – MZSK: ráfordítások és nyereség

– Milyen módon érdemes regisztrálni? — Intézményként, a vezetőség tudtával. A megyei könyvtárban munkakörbe illeszthető feladatként látja el a főadminisztrátor a Facebook profil gondozását, így időről időre kimutatásokat is készítünk a vezetőség számára.
– Mennyi ráfordítást jelent a jelenlét? — Időszakos, de napi fél óra kívánatos. Költsége tehát napi fél munkaóra, ami 22 munkanappal 8 órás munkaidővel számolva 558,5 forintba kerül a megyei könyvtárnak, a főadminisztrátor béréből számítva (bruttó bér+munkáltató költségei). Vagyis havi 12 287 forint. Az évi 147 444 forint lesz majd, de a márciusi indulás és ezen beszámoló októberi elkészülte közötti időszakban 73.722 forint.
– Mennyi a mérhető, konvertálható haszon? — Általánosságban elmondható hogy nehezen mérhető a Facebook profil haszna, de azt biztosan tudjuk, hogy vannak olyan olvasóink, akik csak szombaton látogatják a könyvtárat kifejezetten azért, hogy a fiatalok igénybe vehessék az Xbox játékgépet, vagy az internetes oktatóteremben játszhassanak. A szülők előszeretettel használják gyerek felügyeletnek az említett szolgáltatásokat. Az oktatóterembe szervezett LAN party versenyekről és az Xbox játékalkalmakról csak a Facebook profilon tájékoztatunk, tehát a résztvevőink többsége itt jelen van Mivel a szolgáltatások igénybevételéhez be kell iratkoznia a fiatalnak, és meg szoktuk kérni a szülőt is, így ebben az esetben pontosan tudunk számolni. 20 állandó játékosunk van — ami 20 like -? és átlagosan mindegyikőjük egyik szülője ami újabb 20 fő. A szülők beiratkozási díja 1400 forint, a 14 éven aluliaknak nincs beiratkozási díja. Így a következő módon számíthatunk hasznot: 20 felnőtt beiratkozás: 1400*20=28.000 Ft. 20 felnőtt+20 gyermek után járó arányosított költségvetési forrás: (20+20)*3.300=132.000 Ft Összesen tehát 28 000 + 132.000 = 160.000 Ft. Tehát az oktatóteremi LAN parti, xbox, Facebook szolgáltatási hármas 40 fő elégedettségére szolgált, vagyis a 132.000 forintnyi támogatást megszolgálta, mely mellett 28.000 forintnyi bevételt termelt, mindezt 73.722 forintos költség mellett. Az Xbox felügyeletét a tulajdonosa, a könyvtárral együttműködő egyesület adja, a könyvtárnak munkaórába nem kerül (áramot ne számoljunk). Ezért 160.000-73.722 = 86.278 forintnyi hozzáadott értékünk képződött a kérdéses március-október időszakban. A többi kb 140 Facebook profil likeolónk esetében nem tudjuk így mérni a megtérülést, de a kapcsolódó szolgáltatásoknak köszönhetően látható hogy már igen kisszámú érdeklődő esetében is haszonnal működtetjük a profilt.
– Milyen a haszon praktikus mérésének módja? — Praktikus nincs, de elemezni lehet a Facebook profil látogatási statisztikáit és ennek megfelelően lehet tervezni. (Női többség a 18-44 éves korosztályból).
– A Facebook-e a megfelelő megjelenési hely? — Mindig az a megfelelő hely, ahol a célközönség nagy számban fellelhető. A google+ biztos nem megfelelő az iwiw pedig már nem trendi.