Manapság komoly sikernek számít, ha egy — jellemzően 400-800 forint közötti összegért kínált — irodalmi vagy társadalomtudományi havilap 600-800, netán ezer példányt el tud adni. S még ez is csalóka adat, hiszen a könyvtárakba kerülő folyóiratok egy részét az NKA fizeti ki, a szakmai kollégium pályázatán például az idén 300-350 bibliotéka részére szerez be folyóiratokat. Ez sokat elárul arról is, hogy kik férhetnek hozzá ezekhez a lapokhoz: az NKA-pénz csak a megyei és városi könyvtárak ‘ellátására’ elég, a kisvárosi, falusi vagy iskolai intézményekbe egy-két kivétellel nem járnak folyóiratok.
A takarékoskodás ellenére úgy kalkulálható, hogy egy ezer példányban megjelenő havi folyóirat évente átlagosan 15-25 millió forintba kerül. Ennek jó része — különösen az irodalmi lapoknál — az NKA-tól származik (lásd táblázatainkat). Így aztán nem csoda, hogy az állami forrásokért folyó küzdelem gyakran politikai színezetet kap, és az, hogy melyik lap mikor és mennyi pénzt kap, függ a pénzosztó testületek személyi összetételétől is (az NKA élére az Orbán-kormány által kinevezett Jankovics Marcell nemrég utalt is rá, hogy Réthelyi Miklós miniszter egy rendeletmódosítás után ‘amennyiben úgy gondolja, az elődje által kinevezett kurátorok helyére kinevezheti a saját jelöltjeit’).
HVG (2011. szept. 10.) regisztrációval