Fiatalok olvasási, informálódási szokásai — negyedéves adatok

A fiatalok egytizede olvas napi gyakorisággal, míg a legtöbben (minden harmadik) csak ritkán. Legtöbben szórakoztató irodalmat olvastak utoljára, második helyezettként a kötelező olvasmányok, tankönyvek szerepelnek a szépirodalommal holtversenyben. A lányok nagyobb arányban olvasnak szórakoztató irodalmat, a fiúkra pedig a tankönyvek olvasása jellemzőbb.
A fiatalok sok időt töltenek a számítógép előtt, 65 százalékuk naponta vagy naponta többször internetezik. Éles különbség a nagyvárosi és vidéki fiatalok között mutatkozik meg. Amíg a budapesti fiatalok háromnegyede internetezik naponta, addig a kisebb városokban élők valamivel több, mint feléről mondható el ugyanez.
A levelezés, chatelés mellett nagyon sokan használják tanulásra, a tanulás segítésére is az internetet, valamivel kisebb arányuk pedig a böngészés, játék és hírek olvasása érdekében kapcsolódik fel a világhálóra. Általánosságban a lányokról mondható el, hogy jobban szeretnek levelezni, mint a fiúk, akik inkább filmeket, zenét töltenek le szívesen vagy játszanak.
Az Ipsos F&F kutatássorozata negyedévente közöl friss adatokat a fiatal felnőttek márkafogyasztási szokásairól, illetve tematikusan bemutatja ennek a fogyasztói csoportnak a viselkedését.

Hírforrás:
Ipsos
Régebbi hírforrás(ok): Hamarosan indul az új olvasottság-kutatás — alkalmasak-e hasonlóra a könyvtárhasználati adatok? link