Cimborák a könyvtárban — A Duna tv-vel együtt

— Ilyen fogadtatásban még nem volt részem — idézte Oláh Rozália, a Deák Ferenc Megyei Könyvtár Gyermekkönyvtárának vezetője Zám Béla Máténak a Cimbora klub hó elejei megalakulásakor elhangzott szavait. — Nagyon tetszett az eskütétel, és érdekesnek találom a programokat — indokolta Máté, a Dózsa-iskola ötödikese, miért jelentkezett a klubba. A Duna Televízió Cimbora műsorához kapcsolódóan az országban már 30 klub működik, Zalaegerszegen október elsején alakult meg a 31. Általános iskolások a cimborák, akik a klub alakuló összejövetelén esküt tettek. A fogadalomban szerepel többek között, hogy ötleteikkel segítik és építik a cimboraságot, bíznak a közös játék és az olvasás örömében. — A Cimbora mozgalom célja, hogy a gyerekek közösségben legyenek, játszva tanuljanak, szeressék az olvasást és kapcsolódjanak az egyéb művészetekhez is — mondta Oláh Rozália. Havonta találkoznak, olvasmányokat dolgoznak fel, de lesz író-olvasó találkozó, verses-zenés gyermekműsor, cimbora farsang, májusban pedig kirándulnak. A tegnapi alkalommal a fehér bot világnapjára is emlékeztek, és ehhez kapcsolódtak a feladatok.

Hírforrás:
Zalai Hírlap