Az Országgyűlés döntésének megfelelően 2010. október 11-én megalakult a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság autonóm szerveként működő Médiatanács. A Médiatanács kilenc évre megválasztott öttagú testület, elnöke Szalai Annamária a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Elnöke, tagjai: Dr. Vass Ágnes, Dr. Auer János, Dr. Kollarik Tamás, és Dr. Koltay András.
Dr. Kollarik Tamás az ELTE Radnóti Miklós Gimnáziumában érettségizett. 1998-ban diplomázott az ELTE BTK történelem-, illetve az Államigazgatási Főiskola igazgatásszervező szakán, 2004-ben jogi diplomát szerzett. 1998-tól a Miniszterelnöki Hivatalban dolgozott főtanácsadóként, majd 2002-től nyolc éven át képviselő volt Budapest-Zugló Önkormányzatánál. Több éven át a Budapest Film Zrt. FB tagja. Könyvkiadóként, producerként, gyártásvezetőként, ötletgazdaként és szakértőként számos könyv, DVD, dokumentum- és reklámfilm megalkotásában vett részt. 2010-ben a Neumann János Digitális Könyvtár és Multimédia Központ Nonprofit Kft. ügyvezetőjévé választották.
Tőzsdefórum