Shop-koncepció franchise-ban — 35%-kal növelik a használószámot (képgalériával)

Schalkhaar — a holland Deventer falusias (kül)városrésze 4600 lakossal. Itt nyílt meg májusban a tartományi könyvtárellátó vállalat (Overijssel Bibliotheekdienst, OBD, link könyvtár-megújítási projektjének keretében a leporolt fiókkönyvtár. (Korábbi hírünk a projektről: Zwolle link ) Az OBD az illetékességi körébe tartozó könyvtárak 40%-ának megújítását tervezi 2011 végéig, 2016 végére pedig az összesét. Overijssel (Groningen tartománnyal együttműködve) 2008-ben indította a könyvtári koncepciót megújító programját Stephan de Vilder projektmenedzser vezetésével, ugyanis válaszolni akartak a könyvtárak csökkenő használatára (ez ott 60% feletti arányt jelent). Nem volt kétséges, hogy csak akkor lehetnek sikeresek, ha gyökeresen megváltoztatják a könyvtár gyakorlatát és imázsát. Ez pedig — koncepció-kidolgozás és megvalósítás — az egyes könyvtárak számára (holland viszonyok között is) túl nagy ráfordítást igényel. Rekordszámú szakértő dolgozott nekik, leginkább a kiskereskedelemből. Ugyanis a könyvtárosok belátták: a szolgáltatás prezentálására, a berendezés megújítására a könyvtárosoknak nincsenek olyan mélyreható tapasztalataik. A projekt része az egységes könyvtárlogó is (hírünk: link ). Eddigi tapasztalatuk, hogy az ún. shop-koncepcióban az állományok 30%-os csökkentése mellett 35% körüli forgalomnövekedést (kölcsönzést) tudnak elérni. A lényegében franchise-szerűen működő könyvtárakban az állomány újrarendezését, a beszerzést, informatikai rendszert, berendezést, módszertani irányító csapatot szolgáltatja a Könyvtárkoncepció-megújítás projektcsapata. (Franchise: hálózathoz önállóan csatlakozó szervezetek szerződéses feltételek mellett franchise-gazda lát el technológiával, marketinggel stb. (MG)

Hírforrás:
Mikulás Gábor ; Mark Deckers
Régebbi hírforrás(ok): Könyvtári tér — könyvtáros nélkül is működhet link