MEGHÍVÁS NAGYKANIZSÁRA — DIGITALIZÁLÁS ÉS EGYÜTTGONDOLKODÁS

A bajai vándorgyűlés szekcióülését követő beszélgetés indított arra, hogy elmondjam egy tervemet a hallgatóságnak. A központilag támogatott szakmai képzésünk megszakadása miatt talán az egymás tanításának ideje érkezett el.
A szekcióban a digitalizálás kérdése merült fel, ezért tolmácsoltam minden érdeklődőnek a meghívást könyvtárunkba, ha szívesen elsajátítanák az olcsó eszközökkel és szoftverekkel történő internetes tartalmak létrehozásának általunk kialakított eljárását — e munkánk eredménye már sok ezer dokumentum elérhetősége a neten.
Most pedig a KIT minden könyvtáros olvasóját invitálom Nagykanizsára, 3-5 napos együttdolgozásra és -tanulásra. Egyszerre két főnek egy szobában szállást is tudunk biztosítani. Ebben az időben minden más könyvtár-technológiai tapasztalatunkat is szívesen átadjuk (pl. mozgókönyvtári ellátás). A vándorgyűlés zárását követő napon már az első két érdeklődő meg is érkezett könyvtárunkba.
Czupi Gyula — Halis István Városi Könyvtár, Nagykanizsa

A KIT elsőként használta ki a lehetőséget, ezért a lapszám most Nagykanizsáról jelentkezik. 🙂 (W. Kovács Ágnes)

Hírforrás:
Czupi Gyula