Az Egészség Hídja Összefogás Egyesület 2010. február 4-től ismét elindította az ‘Összefogás Zokni’ elnevezésű kampányát, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a mellrák tüneteire, kezelésére és a korai felismerés fontosságára. A kampányban az egyesület partnerei a Spar Csoport és a Zoknitex Kft. (Evidence Hungary). 2009-ben több mint húszezer darab Összefogás Zoknit értékesítettek a Spar üzleteiben. Ez azt jelenti, hogy húszezer háztartásba, s remélhetőleg ennél sokkal több nőhöz jutott el a mellrák megelőzésének fontosságát és az önvizsgálatot bemutató tájékoztató füzet. Idén az Összefogás Zoknikat az ország Interspar áruházaiban lehet megvásárolni.
— Úgy látszik, az összefogás — mint kifejezés(!) — elhasználódott a pr-ben. Könyvtári területen a kotábbi összefogások elszámolása, a rövid távú értékeléseken túl nem ismert. Nem közismert, hogy a ráfordítások mekkora eredményt hoztak. Más kérdés, hogy a kampány eszközként is átgondolásra szorul. A ‘gyere a könyvtárba’ jelleg helyett Nyugaton az ‘elmegyünk hozzád’ attitűd bizonyul évek óta eredményesnek. Idehaza is érdemes lassan váltani. (MG)
Mai Piac