A 2009/2010-es tanév statisztikái alapján 621 hallgató nyert felvételt BA és MA szintre összesen 24. Ennek 77%-a alapképzésű, 23%-a mesterképzésű diák. Valószínű, hogy a lemorzsolódás miatt nem fognak ennyien végezni, de jól tudjuk azt is, hogy a mennyiség és a minőség nem mindig jár együtt, sőt: általában egymás ellen hatnak. Az is húsbavágó kérdés lehet, hogy ekkora létszámban el tudnak-e helyezkedni ma Magyarországon, a szakon frissen végzettek? Egy biztos: könyvtárosként nem. Több százas nagyságrendű betöltendő státusz közel s távol sincsen a könyvtárakban. Egyetlen megoldás kínálkozik tehát: nyitni a nonprofit szektor más intézményei felé, illetve — a korábban sokat bírált momentumként –, a versenyszféra számára is kell képezni információs. Ha a szakma széles körű értelmezését professzionális módon, a hagyományos értékek és a modern elvárások közötti egészséges egyensúly megtalálásával, de mindenekelőtt a kereslet és a kínálat optimalizálásának leképezésével végezzük, máris nem beszélhetünk túlképzésről, mivel a hallgatókat felszívják más — nem könyvtári — területek felé. Szemléletváltással — és persze az új elvárásoknak, új feladatoknak megfelelő oktatói orientációval — eltűnhet tehát az a törvényszerűség, hogy amiből sok van, az kevésbé értékes. Megnyugtatóan kétségtelenül csak a diplomás pályakövetés folyamatos elvégzése adhat erre a dilemmára – minden szempontból kielégítő és bizonyító erejű – választ. (Kiszl Péter: Ízlik-e a bolognai? A többciklusú informatikus könyvtárosképzés eddigi tapasztalatai)
Tudományos és Műszaki Tájékoztatás 2010/1.