Marketingszövegek segítenek az angol értésében Hódmezővásárhelyen

Öt évig dolgozott az Egyesült Államokban a vásárhelyi Márki-Zay Péter. A 37 éves marketing szakember és családja úgy döntött, hogy hazatelepülnek. Tapasztalatszerzés — ez vezérelte Pétert, amikor az újvilágba indult, és már akkor úgy gondolkodott, hogy a kint szerzett tapasztalatokat itthon hasznosítja.
— Minden ismeret megszerzésének az alapja az olvasás, illetve az, hogy megérti-e az olvasó a szöveget. Ezért is tartjuk fontosnak feleségemmel, Felíciával, hogy népszerűsítsük az olvasást a gyerekek körében.
— Magunk is részt kívánunk venni az olvasás megszerettetésében — fejtette ki Péter. Felesége a könyvtár kedd délelőtti babaklubjába látogat majd el, hogy hetente felolvasson a most adományként adott könyvekből, hogy a kicsik mihamarabb ráérezzenek az angol nyelv ízére. Péter pedig várja a fiatalok jelentkezését, hogy az egyik kedvenc szórakoztató műsorának felvételeit közösen hallgassák és értelmezzék a könyvtárban.

Hírforrás:
Promenád