Dobozok, por és pakoló, illetve takarító dolgozók látványa fogadja azokat, akik véletlenül betévednek a tudásházba, korábbi nevén a Békés Megyei Könyvtárba. A nyitás két hét múlva várható. — A pakolásban a várostól kapott tíz közcélú munkás is részt vesz a könyvtárosaink irányításával — mondta Rakonczás Szilvia igazgatóhelyettes. — A tervek szerint szeptember közepén nyitunk, egyelőre korlátozott nyitva tartással. Október elején, a nyitott könyvtári hetek idejére viszont már helyreáll a rend. A tudásház júniusban zárt be az épületben zajló beruházás miatt. Emeletráépítést, fűtéskorszerűsítést és egyéb felújítási munkálatokat foglal magában a mintegy 800 millió forintos projekt. A fenntartó megyei önkormányzat irodák bérbeadásával igyekszik bevételhez jutni a bővítéssel. Mindemellett az olvasói tér nem csökkent, csak átalakult — mondta Rakonczás Szilvia. A felújítás előtti 2 ezer 230 négyzetméteres tér most is az olvasók rendelkezésére áll. A földszinten marad a szabadpolcos kölcsönzési rendszer. Ide költözik a folyosóról a folyóirat-olvasó. A hangoskönyvtár és a kibővült számítógépes övezet szintén a földszinten kap helyet.
beol.hu