Indul a Társ a Tanulásban program 7. éve

A Microsoft Corporation 2003. szeptemberében indította el Partners in Learning (PIL) — Társ a Tanulásban kezdeményezését, hogy segítse a digitális írástudás és az informatika által támogatott közoktatás hazai elterjesztését. A program első 5 évének eredményeként Magyarországon 34%-ról 8%-ra csökkent a digitálisan írástudatlan diákok száma, és 3 százalékról 60 százalékra ugrott azon tanárok aránya, akik a napi oktatás során valamilyen formában használják az IKT eszközöket. A Microsoft IT Akadémiákon mintegy 1000 diák szerzett nemzetközileg is elismert képesítést informatikai jártasságáról, a Microsoft Tehetséggondozó Program versenyein pedig több mint 30 000 diák vett részt, miközben a különböző továbbképzéseken közel 40,000 informatika tanár vehetett részt. Az első 5 évben az országban két innovatív tanári kompetencia központ nyílt a Microsoft segítségével, és a Millenárissal közösen létrehozott Jövő Iskolája központot pedig mintegy 15 000 diák és tanár látogatta meg.