Az Európai Unió egyebek mellett ezt szem előtt tartva kiáltotta ki 2009-et a Kreativitás és az innováció évének. Magyarországról az a kép él polgárai fejében, hogy géniuszok sorát adta a világnak. Ez igaz, ám hazánk, ahogyan a múltban, úgy ma sem elég vonzó ahhoz, hogy megtartsa a tehetségei többségét. A következmény: komoly versenyhátrány az egyre inkább tudásalapúvá váló globális gazdaságban. Vajon lesz-e, aki rátaláljon a jövő zsenijeire? Míg korábban a tehetséget az iskolai sikerrel vagy a magas intellektussal azonosították, utóbb kiderült, hogy kivételes társadalmi teljesítmény akkor várható, ha a megfelelő értelmi képességek, egy speciális terület ismerete, valamint a motiváció és a kreativitás egybeesnek — magyarázza Czeizel Endre orvos-genetikus. Nemzetközi szinten érdemi változás tapasztalható a tehetségképben: az iskolában sikeres kiválóságokkal szemben az úgynevezett szabálytalan talentumok felé fordult az érdeklődés, akik az új összefüggések megteremtésével képesek értékeket teremteni — mondja Gyarmathy Éva. Az MTA Pszichológiai Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa szerint nálunk még mindig csak a szabályos, versenygyőztes tehetségeket próbáljuk meg segíteni. Pedig a kiemelkedő kreativitás rendkívül szabálytalan gondolkodással jár. Gyarmathy Éva szerint a biztonságos társadalmi háttér hiánya miatt nem vonzó Magyarország a tehetségek számára. Nehéz úgy szabálytalannak lenni, hogy nincsenek szabályok — fogalmaz a pszichológus. Úgy tapasztalta, a híres magyar kreativitás megreked abban, hogy kiskapukat keres a bürokráciában, például a korrupt pályázati rendszerben vagy a bebetonozott egyetemi állások megpályázása során.- F: jún. 25.
Szabálytalan talentumokat keresik a globális versenyben — És a könyvtárügyben?
Régebbi hírforrás(ok): Figyelő, link