Felszínre hozza az alkalmazottak rejtett tudását, s ezáltal megkönnyíti a döntéseket a hírpiac vállalati alkalmazása. Árgus szemekkel figyelte a tőzsdei mozgásokat néhány hétig a General Electric (GE) kutatórészlegének 85 munkatársa, akik azonban nem a nemzetközi piacon kereskedtek, hanem a vállalat belső rendszerén. A részvényeket olyan javaslatok helyettesítették, amelyek közül egyet megvalósítanának. A dolgozók abból a pakettből vásároltak, amelyben a legnagyobb potenciált látták, vagyis amelyiket a leghasznosabbnak tartották a cég számára. Végül a vezetőség a legmagasabb értékű ötlet mellett döntött. A döntéshozók számára nem csak egy tőzsdezárás eredménye hordoz információt, hanem a beosztottak spekulációs tevékenysége is. A cégvezetők tudástérképet kaphatnak arról, mely alkalmazottak foglalkoznak egy adott témával. Így ha egy releváns csoport azt jelzi, hogy egyértelműen csúszik egy termék bevezetése, akkor az fontos jelzés — említ egy példát Neszveda Gábor, a hírtőzsde itthoni bevezetésével foglalkozó Prediction Market Kft. ügyvezetője. Szerinte Magyarországon ez a módszer még ismeretlen a cégek körében, de reményeik szerint az idén néhány vállalat már elkezdi használni. – F: Figyelő (2009. jún. 25.) 26 p. 48-9.
— Hasonló alapú, könyvtári eljárás volt, amikor a British Library javaslatokat kért a britektől gyűjtőköri szabályzatának újragondolásához, ld.: link
Módszerek a szervezeti tudástőke-gyűjtögetésre — 2.0-ás gyakorlat
Régebbi hírforrás(ok): Figyelő