Monumentális könyvtári épületek az internet korában: a közkönyvtárak jövője

Miért emelnek monumentális épületeket? A szakemberek egybehangzó véleménye ellenére mégis egyre épülnek az \’emlékművek\’. A legtöbbek szerint azért, mert a nemzeti vagy városi büszkeség forrásai. Valamivel kevesebben az építtető, a vállalkozó vagy az építész dicsőségvágyát vélik hajtóerőnek. Ugyanennyien az archiválás szempontját, a meglévő anyag megőrzését látják a nagy épületek indokoltságának, s csak kevesen gondolják azt, hogy az információrobbanás, az automatizáció előrehaladása késztet az épületek nagyságának növelésére. Néhány futurológuson és szociológuson kívül senki nem gondolja, hogy a monumentális könyvtár gazdasági erőforrást is jelent.
A cikkben ismertetett felmérés kimutatta, hogy az új, nagy és ragyogó könyvtárak telve vannak élettel. Látogatóik száma legalább is megkétszereződött olyan időkben, amikor általában csökken a könyvtárak forgalma. Érdeklődés mutatkozik irántuk a turisták részéről is, és sokan keresik fel őket csupán azért, mert kellemes környezetet nyújtanak találkozókhoz, megbeszélésekhez. Ez egyébként a könyvtári koncepció megváltozásának lehetséges irányát is jelzi. – F: Monumentális könyvtári épületek az internet korában: a közkönyvtárak jövője / ref.: Papp I. In: TMT 2009/3.

Hírforrás:
TMT
Régebbi hírforrás(ok): TMT, Előfizetői jelszóval: link