Mindenhol a világon csökken a könyvtárlátogatók, a klasszikus olvasók száma. Ennek az egyik oka az úgynevezett google-generáció megjelenése. A fiatalok olvasási és információszerzései szokásai már nem kizárólag a könyvhöz kötődnek, mondta Liebhauser János, az Illyés Gyula könyvtár igazgatója. Abban teljesen biztos, hogy soha nem szűnik meg a könyvnyomtatás. A kultúra bizonyos szegmensei ugyanis csak könyv, folyóirat formában működhetnek jól. Az is látszik azonban, hogy a szakismeretek elsajátításához, cikkek kereséséhez a szakfolyóiratokban egyre kevésbé van szükség papírra. A könyvtárak felelőssége abban áll, hogy kiszolgálják ezt az igényt. Szerencse, hogy a könyvtári szakmának már évtizedes stratégiája van arra, miként felelhet meg a kihívásoknak. Kész a szakma arra, hogy olyan könyvtárat alakítsanak ki, amelyek képesek a digitális tartalomszolgáltatásra. Szerencsére ez a stratégia visszaköszön a pályázati kiírásokban is. A megyei könyvtár a hardver-igényre vonatkozó pályázatot már beadta, az első szelekción túl is jutottak. A nyolc fős konzorcium tagjai a városi könyvtárak, Dombóvár is Tamási kivételével. A százmilliós beruházás célja olyan honlaprendszer kialakítása, amelyet sokan igénybe vehetnek. A beiratkozott olvasók saját kódjukkal juthatnak az információkhoz, otthonról, 24 órán keresztül. Megtalálhatják majd a csak könyvtárban elérhető dokumentumokat is. A másik, szintén százmilliós pályázat a honlaprendszer kialakítását, és a tartalmak digitalizálását szolgálja. – F: jan. 10.
Digitális tartalomszolgáltatás: otthonról elérhető könyvtáré a jövő
Régebbi hírforrás(ok): teol.hu TEOL, link