A norvég könyvtárügy 2014-ig szóló stratégiai terve jelentős részben átszervezi a szolgáltató szervezetet. Az átalakítás nem jelent automatikusan bezárásokat. Az integráció gyakran akkor lesz igazán hatékony, ha különféle típusú könyvtárak fognak össze, amint azt Drammen esete is példázza: itt megyei, városi és felsőoktatási intézmények kooperálnak. Sok helyen ezáltal teljesül majd a törvény szabta előírás, és az irányítást végző könyvtár vezetője révén lesz a kis önkormányzati gyűjteményeknek is szakképzett irányítójuk. A tervezet címében szereplő elnevezés (Norwegian Nationwide Library) persze csak akkor válik valósággá, ha az ország valamennyi települése bekapcsolódik a közös munkába. Norvégia könyvtárügyének stratégái akkor lesznek elégedettek, ha az infrastruktúra fejlesztése révén létrejövő együttműködés előnyeit a legteljesebb kör számára sikerül maximális mértékben biztosítani. Ennek eléréséhez a fentieken kívül tökéletesíteni kell a nemzeti könyvszállítási rendszert, megteremteni a norvég digitális könyvtárat, valamint rendezni a törvényi szabályozást (ez utóbbit csak a közös tevékenységek vonatkozásában). Ami már ma megvalósulni látszik a kívánatos tervekből: a nagyobb könyvtárak hatékonyabb munkamódszereiknek köszönhetően hosszabb ideig tarthatnak nyitva, és magasabb szintű szolgáltatásokat kínálnak a látogatóknak, ezáltal motiválják a kisebb intézményeket az együttműködésre, társulásra. A Hivatal mindazonáltal csupán koordináló szerepet játszik, senkit nem kényszerít a belépésre, erről helyi szinten kell, hogy döntés szülessen. – F: 2007/3.
— A cikk eredeti szövegében link egyebek mellett az a nem elhanyagolható megjegyzés is olvasható, hogy a könyvtárak az átalakítást követően minimum 6-8 fősek lesznek. A cél nem a kevesebb, hanem a nagyobb könyvtár. A nevezettnél kisebb munkatársi gárda egyszerűen nem képes megfelelni a használók által megkívánt működésnek. Sok kis könyvtár ugyan jó a hagyományos szolgáltatásokban, de gondjaik vannak a fiatalabbak által kívánt internet / SMS / Ask a librarian-szolgáltatásokkal.
Norvég könyvtári stratégia — minimum 6-8 fős könyvtárak
Régebbi hírforrás(ok): Könyvári Figyelő, link Mikulás Gábor