Az ausztrál szerzőpáros abból az elképzelésből indult ki, hogy viszonylag csekély a szakmai összejövetelek hozadéka az azon részt venni nem tudó kollégák számára. A küldöttek beszámolói kevéssé élményszerűek, és vagy el sem olvassák őket, vagy ha igen, ritkán ültetik át a napi gyakorlatba az ott megismert módszereket, ráadásul nem válnak (nem válhatnak) élővé a többiek számára az ott kialakult személyes kapcsolatok. 2006 őszén, az Ausztrál Könyvtári és Információs Társaság rendezvényére készülve, a két szerző ezen próbált változtatni intézményközpontú konferencia blogjuk létrehozásakor. Választásuk azért esett a blogra, hiszen számos előnye mellett (olcsó, nem igényel speciális szoftvert, sem különleges ismereteket, könnyen naprakészen tartható és terjeszthető, az RSS révén hatékony az információnyerésben, zökkenőmentes kommunikációt tesz lehetővé író és olvasó között), maga a szakma is régóta alkalmazza, így minden tekintetben alkalmasnak tűnt arra, hogy jelentéseiket aktualizált, informális módon juttathassák el az érintetteknek (esetükben a Sydney Egyetemi Könyvtár 280 dolgozójának), akik azonnal reagálhatnak is arra. Hogy felkeltsék az érdeklődést az esemény iránt, már két hónappal annak kezdete előtt elindították a blogot: tájékoztató anyagokat küldtek szét, vitattak meg. Ilyen felvezetés után érkezett el 2006 szeptembere, és nyílt meg az Ausztrál Könyvtári és Információs Társaság konferenciája. A programokról szóló tájékoztatást a résztvevők személyes élményekkel, kötetlen formában, a könyvtárlátogatásokon vagy társadalmi eseményeken készített képekkel illusztrálva rögzítették és továbbították, változó helyszínekről. Az eredmény – ennek köszönhetően – messze felülmúlta várakozásaikat: a hónap folyamán összesen 5300 bejelentkezés történt a blogra, amiből egyértelműen kiderült, hogy nemcsak a célközönség látogatta a fórumot, hanem az egyetem polgárai, illetve más könyvtárak dolgozói is. Tanulságosnak bizonyult, hogy a konferencián felvetett témákat még hosszú ideig vitatták, foglalkozott velük a szakmai közvélemény. – F: A blog mint az intézményi kommunikáció hatásos eszköze. Ref.: Vasbányai F.
A blog mint a könyvtárszakmai kommunikáció hatásos eszköze
Régebbi hírforrás(ok): Könyvtári Figyelő, 2008/1., Manci: link