‘Az év fiatal könyvtárosa’ díjat 2008-ban Oláh Róbert, a Tiszántúli Református Egyházkerület Könyvtárának munkatársa kapta. A díjazott a beregi oskolamesterek 18-19. század fordulójának olvasmányait vizsgálta. Leginkább a ‘konzervatív’ jelzővel lehetne illetni a vizsgált anyagot. Kevés a természettudományos és jogi tárgyú munka. Kortárs szépirodalom akad azért, és a jól bevált klasszikus-biblikus műveltség elemeit tanították. A tulajdonosok beregi kisiskolákban tanítottak, ezért nem sok pénzük jutott könyvvásárlásra. Feltételezhető, hogy az olvasmányok tárgya és mennyisége összefügghet egy terület vagy közösség szellemi–gazdasági előmenetelével, sőt, akár előre is jelezheti azt. — Aki kapcsolatba került már régi nyomtatott könyvekkel, bizonyára felmerült már benne, hogyan olvasták és használták, hogyan gondolkodtak a bennük foglaltakról az egykori tulajdonosok. A hazai könyves műveltség 16-18. századi forrásai mára elérték a szinte teljes feltártságot, az ipari forradalom végéig terjedő egy évszázad forrásai azonban még korántsem állnak teljes egészükben rendelkezésünkre. Az 1800-as évek elején a beregi református egyházmegyében tevékenykedő iskolamesterek könyvjegyzékei sok mindent tartogatnak a kutató számára: a falusi iskolákban használt kátékat, énekeskönyveket, számtankönyveket, a lelkészi pályára készülő ifjak könyvtárát, valamint mindenek előtt régi és új nyugat-európai szellemi áramlatokat, amelyek hatással voltak a reformnemzedéket kinevelők gondolkodására. A közel 900 tételnyi könyvanyagot elemezve és összehasonlítva más, korabeli társadalmi csoportok olvasmányaival fogalmat alkothatunk a korabeli kálvinista értelmiség alsó rétegének érdeklődési köréről.
Az év fiatal könyvtárosa — olvasmányok mintázatát vizsgálta
Régebbi hírforrás(ok): Oláh Róbert