Az eddigi sajtóvisszhangot mennyiségi szempontból tekintve sikeresebb a tavalyinál. A tartalmat illetően leggyakoribb említett motívum a szept. 27. és okt. 9 között vizsgált 55 sajtómegjelenésből: ingyenes beiratkozás, megbocsátás-témakör. Szintén sokszor merült fel a Babaolvashow. A megjelenések okt. 3-ára és 4-ére csúcsosodtak. Leggyakrabban említett helyszínek: Debrecen (11), Szombathely, FSZEK, Székesfehérvár (4), és sok megyei és városi könyvtár (Ajka, Győr, Nagykanizsa, Gyöngyös, Tatabánya, Dunaújváros, Makó, Szeged, Kecskemét, Zalaegerszeg, Pécs, Keszthely, Veszprém, Nyíregyháza, Salgótarján, Sopron, Kiskunfélegyháza, Paks, Agárd, Tamási, Szekszárd) is szerepelt a helyi híradásokban. Iskolai és szakkönyvtárak (ide értve az OSZK is) említésére összesen két említést találtam. Ez összefügghetett a kiválasztott célcsoportal is: a babák és szüleik voltak. Érdekes kísérlet, hogy sikerül-e ezáltal csökkenteni a leginkább munkábalépő korra jellemző lemorzsolódást. A kommunikált rendezvénynevek kusza képet mutatnak, egymást váltva szerepeltek az Országos Könyvtári Napok, Ne csak lógj a neten, Összefogás Hete, Nagy Olvashow, Babaolvashow kifejezések ill. programok. A rendezvény vizuális arculata a gyermekek igényeinek többé-kevésbé megfelelhetett, de modernizálása továbbra is időszerű. A rendezvénysorozatban a könyvtár befogadó arculattal (gyere hozzám) jelent meg. Néhány éve azonban az aktív, könyvtár határait átlépő szervezetben
(pl.: elmegyek hozzád) érdemes gondolkodni. (MG)