Normatív támogatást szeretnének a könyvtáraknak

Az egyetemi könyvtárak normatív — a kutatók és a hallgatók számához kötött — finanszírozását sürgette a Szegedi Tudományegyetem könyvtárának főigazgatója kedden. Miközben az egyes karok, egyetemi egységek normatívák alapján finanszírozódnak, ugyanezek a normatívák nem jelennek meg a könyvtárakban — mondta Máder Béla az Egyetemi Könyvtárigazgatók Kollégiumának szegedi konferenciáját megelőzően. A főigazgató úgy vélte, hogy miközben mindenki a könyvtár és a szakirodalom fontosságát hangsúlyozza, a támogatás mégis mintha maradékelven történne. Hozzátette: az átláthatóbb finanszírozás tervezhetőbb és hatékonyabb gazdálkodást, végső soron az olvasók és a felhasználók jobb kiszolgálását tenné lehetővé. Kitért arra is, hogy a felsőoktatási intézmények könyvtárai között rendkívül szoros a szakmai együttműködés. Példaként az elektronikus adatbázisok, vagy folyóiratcsomagok előfizetésére létrehozott konzorciumokat említette, melyekkel lényegesen kedvezőbb árat tudnak elérni. A kooperáció fontos terepe a közös feldolgozás, amely a Mokka nevű közös adatbázison keresztül történik, így nem kell minden könyvtárnak az összes dokumentumot katalogizálnia. A több mint 1,7 millió már ismert kötet jellemzői lehívhatók a közös adatbázisból, ezzel rendkívüli módon felgyorsul a munka, mondta Máder Béla. – F: jún. 14.

Régebbi hírforrás(ok): link