A Procter & Gamble újjáalakította kutatás rendszerét. [Olyan helyzetbe kerültek, amilyen a közszolgálatban is ismerős alapállás:] a kiadások nem növekedhetnek, de az eredményességnek emelkedni kell. Ezért először is áttekintették az iparág K+F jellemzőit: a legtöbb vállalkozás még mindig igyekszik az innovációt saját belső fizikai kutatásfejlesztési infrastruktúrájára bízni. Ezt biztosítandó igyekeznek kutatásfejlesztésüket beszerzésekkel, szövetségekkel és szelektív kiszervezéssel támogatni. De ez csak flastrom egy megrogyott K+F-modellen. A P&G innovációs sikerrátája 35%-on stagnált. Észrevették, hogy a legfontosabb innovációk a hozzájuk képest sokkal kisebb kis- és középvállalatoknál születnek. Akár az egyének is hajlandók eladni vagy licencelni szellemi tulajdonukat. Az egyetemek és kutatóintézetek törekednek üzleti kapcsolatokra, az internet pedig segít hozzáférni a tehetségek piacához. A cégvezető, A. G. Lafley célul tűzte ki, hogy az innováció 50%-a a vállalaton kívülről származzon. Nem a jelenlegi kapacitás kiváltása, hanem jobb kihasználása volt a cél. Az új termékek fele a saját laboratóriumokból, a fele pedig rajtuk keresztül érkezzen. Rájöttek, hogy minden saját kutatóra 200 hasonló, vagy mégjobb cégen kívüli kutató vagy mérnök jut, és mintegy másfél milliónyi tehetséges kutatót alkalmazhatnánk ilyen módon. A változáshoz szervezeti módosítás is kellett. Mindenekelőtt attitűdbeli: a ‘nem mi találtuk ki’ hozzáállást felváltotta a ‘büszkén szedtük máshonnan’. Így másfél milliónyi fő tudását engedjük be a szervezetbe. Új modelljük működik: a P&G-n kívüli forrásokból származó termékek aránya 2000 és 2005 között az új termékek 15 százalékáról 25%-ra nőtt. A termékfejlesztési portfolióban a lényegi kezdeményezések 45%-a származik kívülről. A ‘kapcsolat és fejlesztés’ modellben a K+F teljesítmény 60%-kal emelkedett. Az innováció sikerrátája több mint duplájára nőtt, miközben az innovációra fordított költség csökkent; a bevételek arányában 4.8-ról 3.4%-ra. Eközben megduplázódott az osztalék, a portfolió pedig 22 milliárd dollárt ér. (ref.: MG) – F: Connect and develop: Inside Procter & Gamble’s new model for innovation / Larry Huston and Nabil Sakkab. In: Harvard Business Review, 84 (March 2006) 3. Referálva: Harvard Business School Working Knowledge
Kutatás+fejlesztés mellett kapcsolat+fejesztés — könyvtáraknak is lehetőség
Régebbi hírforrás(ok): link Mikulás Gábor