Családbarát Munkahely elismerések — a közszférában is osztják

Hetedik alkalommal díjazták a családbarát munkahelyeket; az elismeréseket kis-, közép és nagyvállalati, valamint költségvetési szervek kategóriában adták át. A díjazottaktól elvárás, hogy az adott munkahelyen a munkaidő szervezése, a szabadság kiadása során vegyék figyelembe a családi kötelezettségeket, a pihenési, munkaerő-megújítási igényeket. Az elbírálásnál számít az is, hogy a pályázó milyen béren kívüli juttatásokat biztosít dolgozóinak, milyen szociális és sportlétesítményeket, szolgáltatásokat tart fenn, vagy miként járul hozzá ilyen intézmények finanszírozásához. Elbírálják azt is, hogy a munkahelyi környezet mennyire tesz eleget az egészségvédelemnek, a munkabiztonságnak. A családbarát munkahelynek törődnie kell a munkavállalók önmegvalósításával, hogy ehhez képzéseken vehessenek részt. Az sem közömbös a bírálatnál, hogy gyes, gyed, gyet után milyen lehetőségeket ad a cég a munkavállalásra. Értékelik, hogy miként érvényesülnek a vállalatnál a munkavállalói jogok. Ma már állami támogatásra eleve csak azok a cégek számíthatnak, ahol rendezettek a munkaügyi kapcsolatok, ahol érdemi párbeszéd van a munkáltató és a munkavállalói érdekképviselet között — hangsúlyozta a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter. – F: ápr. 2.

Régebbi hírforrás(ok): link