Cserépfalu – A község tiszteletbeli polgára, a Budapesten élő Tóth Péter 25 éve szeretett bele Cserépfaluba, s foglalkozik a település múltjának kutatásával is.
Néhány éve a helyi zsidóság történetébe is belemerült, s igyekszik kideríteni, mi is lett az egykor ott élt, majd elmenekült vagy koncentrációs táborba hurcolt emberekkel. A még föllelhető dokumentumokból igyekszik információt nyerni, valamint az idősebb korosztályba tartozók visszaemlékezései alapján próbálja földeríteni, milyen volt a cserépfalvi közösség élete.
A kutatást nehezíti, hogy a környékbeli izraeliták dokumentumai külföldön vannak, a cserépfaluiakat például Washingtonban őrzik. Mint mondta, egy dobozban hevernek azok az emlékek, amelyek segíthetnének föltárni az 1945 előtti közel másfél évszázad történelmét, de ehhez csak néhány ember férhet hozzá, ők azonban sokat kértek volna a betekintésért, így marad az, hogy kutatótársával, Balázs Istvánnal együtt a nyilvánosan elérhető iratokat tanulmányozzák.
HAON