Mozgókönyvtár — Megrendelés alapján viszik ki a könyveket

Műszaki berendezésekkel bővítette a Dombóvár és Környéke Többcélú Társulás a mozgókönyvtári szolgáltatást. A 2005-ös normatív támogatásból a könyvállomány fejlesztése mellett hét település kapott televíziót, dvd-lejátszót. Ezekben a falvakban nem volt külön helyisége a könyvtárnak, az iskolákban, faluházban, ifjúsági klubban van lehetőségük a helyieknek a kölcsönzésre. A mozgókönyvtáros hetente keresi fel ezeket a helyeket és a megrendelések alapján viszi a kért könyveket az olvasóknak. Ezeknek a helyiségeknek a fejlesztésére nyílt lehetőség a műszaki berendezések beszerzésével, és néhány helyen számítógépet is kaptak a települések. Az internetelérés nagyon fontos a mozgókönyvtárak esetében, hiszen ebben a formában is tudnak válogatni az olvasók a városi könyvtár állományából. Németh Csaba, Lápafő polgármestere elmondta, először kicsit idegenkedett a mozgókönyvtártól, nem gondolta volna, hogy ekkora sikere lesz. Az elmúlt hónapok tapasztalata pedig azt mutatja, hogy a lápafőiek élnek a lehetőséggel és fiatalok, idősek egyaránt kölcsönöznek olvasnivalót. A jövőben a könyvállomány fejlesztése mellett a tájékoztatás is fontos szerepet kap — mondta Berta Otília, a többcélú társulás munkatársa. Azt szeretnék elérni, hogy az olyan helyeken, ahol az iskolában kapott helyet a könyvtári szolgáltatás, a fiatalok mellett az idősek is megismerjék a lehetőséget és minél többen kölcsönözzenek könyveket. – F: jan. 25.

Régebbi hírforrás(ok): link